Sokan nehezen tudják elképzelni, hogyan telik egy nap a Szoboszlói Bársonytalpúak Menedéke Alapítvány életében. Az ismeretségi körünkben olyan is akadt, aki azt feltételezte, hogy mi nem csinálunk egész nap semmit, csak a cicusok fejét simogatjuk és ölbe vesszük őket. Mondanom sem kell, hogy ennél azért jóval összetettebb az életünk. Úgy gondoltam, megosztom veletek az egyik nap eseményeit.
Korán reggel az üzenetek átnézésével indítom a napot, amiből jócskán akad. Vannak, akik segítséget kérnek tőlünk, mások segítséget ajánlanak, de olyan is akadt már aki hosszantartó, szidalmazó levelet küldött nekünk, mert nem mentünk el az ország másik végében megtalált kóbor macska miatt. Bárcsak meg tudnánk menteni mindent cicát, bárcsak lenne lehetőségünk és anyagi keretünk arra, hogy mindent a nyakunkba vegyünk! Így is sokszor azt érezzük a férjemmel, hogyha egy nap 48 órából állna, az is kevés lenne nekünk, annyi teendőnk van.
Miközben a reggeli üzenetek megválaszolásával töltöm az időmet, addig a férjem a kinti épületben lévő tappancsos cicákat látja el. Ilyenkor minden macskaalmot ki kell takarítani, friss vizet és macskaeledelt kell biztosítani a cicáknak. Eközben, ha esetleg valami rendkívüli eseménnyel nézünk szembe (pl. az egyik macska megbetegedett az éjjel), akkor azonnal cselekednünk kell. Amíg a férjem a kinti cicák ellátását rendezni, addig én ugyanezt csinálom, csak a benti lakókkal. És az idő nem áll meg, pereg tovább. Ha van olyan beteg cica, akinek az otthoni ápolásáról kell gondoskodnunk, az ismét egy plusz feladat számunkra. Ilyenkor azt is biztosítanunk kell, hogy az egészséges cicák véletlenül se találkozzanak a beteg macskával.
Amikor egy kóbor, beteg cicát kell befognunk, akkor azt javarészt „csapdával” tesszük. Természetesen ezek az élve fogó csapdák nem okoznak semmilyen sérülést a cicának, viszont ez az egyetlen lehetősége arra, hogy gondozásba tudjuk venni az egyedeket. A csapda kitéve, várunk arra, hogy a cicát be tudjuk fogni. Ilyenkor sem áll meg az idő, viszont a már befutnak az első telefonhívások is, amíg várunk. Ezt úgy kell elképzelni, mint az üzeneteket. Sajnos, itt már befutnak pikírt felajánlások is, miszerint van a telefonálónak hat macskája, kérünk-e belőle, mert neki már nincs rájuk szüksége, nekünk meg úgy is mindegy.
Majd jön egy értesítés, miszerint a helyi óvoda udvarában lefialt egy macska, ott viszont nem maradhatnak a kicsik és az anya sem. Közben a befogni kívánt tappancsos nem sétált be a csapdánkba, így egy másik módon közelítjük meg ezt a kérdést. Ételt hagytunk ott neki, hátha legközelebb már szerencsével járunk.
Hazamentünk, a férjem pedig átment Debrecenbe a cicáknak szánt húsért, amit még korábban rendeltünk meg nekik. Ezalatt én az itthoni cicáknak készítem elő a húst, amit majd megesznek egy pillanat alatt. Közben ismét kezdődik elölről a reggeli folyamat: alomtakarítás, seprés, porszívózás és felmosás. Mire a végére érek, már-már kezdhetem újra az egészet. Az üzenetváltások is pörögnek, egy percre nem állunk meg. Segítséggel, de szerencsére megoldódott az óvoda udvarára szült cicus ügye, de el kell menni érte, nincs mese.
A férjem visszatértekor egy gyors ebédre van időnk, többre nem, ugyanis a helyi hentest is meg kell látogatni, hogy legyen elég hús a macskáknak. Majd ezután gyártok pár szendvicset, megetetem a fenti cicákat, mert hosszú út áll mindenki előtt. Budapestre kell menni egy korábban örökbe adott cicánk ügyében. Ez a cica a kiszökött, majd 10 napig volt az utcán, egy idegen helyen. Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha… Szerencsére, állatkedvelő barátok segítségével megoldódott ez a feladat is. Útban a főváros felé újabb telefonhívások és üzenetváltások futottak be. Az egyik örökbeadott cicánk megtámadta a gazdáját. Ez nem jellemző, de valami oka volt, hogy így reagált a macska. Ezt is ki kell derítenünk.
21:30-ra haza is esünk, közben Csilla cicát is babusgatni kellett, hogy újra itthon vagyunk, nincs semmi baj. Csilla ugyanis nagyon érzékeny arra, ha elmegyünk valahova. A férjem magához veszi a hordozót, majd útnak indulunk a „támadós” cicáért, mert ilyenkor már megint nem kell senkinek sem, ha valami probléma adódik. Hazaérünk, megvacsoráztatjuk a cicákat, hogy jólakottan, teli pocakkal tudjanak pihenni. 22:30-kor már mi is ágyba kerülünk, de nem sokat pihenhetünk, mivel másnap, 4:40-kor ébresztő a férjemnek, mert ő korán megy dolgozni, én pedig majd délután következem.
Egy nap nálunk mindig izgalmas és kihívásokkal teli. A látszólagos idillt, amit sokan elképzelnek rólunk, messze meghaladja a valóság, hiszen nap mint nap szembesülünk a kóbor, beteg, vagy éppen bajba jutott cicák életével, amire reagálni kell. A szeretet, gondoskodás és elkötelezettség, amit a munkánk során tanúsítunk, mindig az állatok jólétére és boldogságára irányul. Az egész napos tevékenység során mindig szem előtt tartjuk, hogy minden cica élete számít és mindent megteszünk azért, hogy ne csak megmentsük, de jobb életet is biztosítsunk számukra.
